Nem tudni pontosan, hogy kinek jutott először eszébe, hogy a megmunkálandó tárgyakat úgy rögzítsék, hogy azok ne mozduljanak el a fűrészelés, reszelés vagy fúrás közben, de meglepő tény, hogy még ma is, a számítógépek korában a satu nélkülözhetetlen tárgy a műhelyekből.
E csodálatos szerszám mai formájára való fejlődésének döntő lépése volt, hogy a középkorban az ékkel és kalapáccsal végzett szorítási technikákat felváltották a menetes szorítók. Ezeknek nagy hátránya volt, hogy a mozgó befogó pofákat csak sugárirányban lehetett vezetni, így a befogott tárgyak kevésbé voltak stabilak. Csak az 1750-ben bevezetett párhuzamos szorítók – amelyen már a mozgó pofákat vízszintes, állítható hornyokon vezették – hozott áttörést az optimális munkadarab befogáshoz.
Angliában 1830-ban gyártották le az első öntöttvas satukat. A folyékony vasat bármilyen formára könnyen át lehetett alakítani. Viszont öntéskor az öntvényen belül gyakran keletkeztek légzsákok, zárványok, üregek. A szerkezet ezért porózus és rideg volt, melynek következtében a keményebb feladatokhoz nem volt elegendően masszív, ami hosszabb távon törést okozott. Ennek kiküszöbölésére ezért terjedt el a kovácsolt acél alkalmazása a nagy precizitású és magas minőségű alkatrészek és szerszámok gyártása során.